Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Metatron

2010.09.29

Metatron

 

Amint neve is mutatja, Metatron egy különös arkangyal. Neve, a többi arkangyaltól eltérően nem "el"-re végződik, ezért egyes felfogás szerint nem is sorolható az arkangyalok közé. Gyakran az angyalok fejedelmének vagy királyának nevezik. Az arkangyalok közül ő rendelkezik a legnagyobb rezgéssel, az arkangyalok hierarchiájában ő áll legközelebb az eredethez, a kezdethez. A formák és nemformák közötti határ őrzője. Míg Uriel az isteni és a földi világot összekötő hídon az anyagi oldalon áll, Metatron az ellenkező oldalon álló hídfő. Metatronról azt mondják, hogy - mint Melkizédek - ember volt.

 

Mindenre kiterjedő szeretet, teljes tudat, a tudat kapuinak kitárása, nyugalom, mindenség, kötődés a bennünk lévő isteni részhez.

Energiája finom, lágy, tisztító, maga a mindent felölelő szeretet. Színei a fehér, a gyöngyház és az arany.

 

Metatron a kezdet és a vég, az alfa és az omega, az isteni ürességből, egységből történő fény megszületése. Mint a határok őrzője formát ad az ötletnek és lehetőségeknek. Metatron mögött az üres tér van,  az a tér, amelyben minden lehetőség benne van.  Ebben a térben eltűnik a látható fény is, mert nincs ott semmi, ami visszatükrözné azt. Ezért amikor elmerülünk Metatron energiájában, olykor bársonyos sötétséget érzünk, máskor ragyogó fehér fényt találunk, azt a fényt, ami még egy. Mint egy prizma, Metatron különböző színekre bontja a fehér fényt, az egység energiáját ugyanígy részekre osztja. Metatron ereje a szeretet ereje, azé a szereteté, amely mindent meg tud teremteni és mindenhol hatással van. Ez az Isten ereje. Metatron segítségével a lehetőségek alakot öltenek. Azonban nem keletkezik még anyag, mert ezen a magas rezgési szinten a rezgés még nem tömörült annyira össze, hogy anyag lehessen belőle. Metatron hasonlóan dolgozik, mint értelmünk: a semmiből hirtelen gondolatok, elképzelések, látomások, ötletek születnek. Ezeket az ötleteket aztán tovább gondoljuk, megformáljuk (ezen dolgoznak az arkangyalok és földangyalok), így tömörebb formában jelennek meg, és végül az anyagi világba kerülnek (ez az angyalok - különösen a kinyilvánítás számos angyala, a természeti angyalok - és az emberek feladata). Metatron mindennek létrejöttében részt vállal. Végigkíséri a világegyetem, a bolygórendszer, a fejlődési formák, társadalmi rendszerek kialakulását, a fejlődést éppúgy, mint a szellemi világ, az arkangyalok, angyalok és más szellemlények megteremtését. Segítséget nyújt a lelkek és társas lelkek "megszületésében", támogatja a lelkek egyéné válását, az Egységből való kiváltást, hogy az óceán egy cseppje cseppé válhasson. Melkizédekkel együtt átalakítja az isteni útmutatásokat. Metatron inkább a szellemi, spirituális oldalt vállalja, míg Melkizédek az anyagivá vált fénysugár csúcsán áll. Ugyanakkor Metatron lehetővé teszi az Egységbe, a semmibe való visszatérést is. Feloldja a formákat, és visszavezeti őket az üres térbe. A csepp újra egy lesz az óceánnal.

Metatron az átmenetek angyala, segít minden átalakulásnál, minden rezgésváltozásnál, és korunkban főként a rezgés fokozásában.

 

Metatron kinyitja az embereknek a tudat és más dimenziók kapuit. Lehetővé teszi a felismerést, tisztánlátást és betekintést, felnyitja szemünket a lényegre. Energiával újra megérinthetjük az egységet. Érthetővé teszi számunkra, hogy még ha testünkben is vagyunk, egyesülhetünk Istennel, az Istentől valóval. Metatron így egyik legfontosabb kísérőnk lesz a beavatás útján. Energiájának segítségével felismerjük, mi várhat ránk, és mi az, ami akadályt jelent utunk során. Rájövünk, hogy kik is vagyunk, hogyan érdemes élni, és hogyan szüntethetjük meg az akadályokat. Metatron megismerteti velünk a különböző utakat és lehetőségeket, és az esetleges következményeket. Így végül megérthetjük, hogy manapság a mindennapi élet is a beavatás útja lehet, ha tudjuk, hogyan kell meglátnunk és használnunk ezt az utat.

Metatron összeköt a szeretet erejével, és kitárja az emberi szívet. Energiája többnyire nyugalmat, elégedettséget, boldogságot, egységet, mindenre kiterjedő, érzelem feletti létet teremt. Ereje növeli a tudatot és a rezgést. Elmozdítja az embert onnan, ahol áll, és magasabb szintre viszi. Ha Metatron energiájával dolgozunk, biztonsággal kell állnunk a földön, különben könnyedén elveszíthetjük a talajt és a testünkkel való kapcsolatot.

 

Az üresség, a lehetőségek tere olyan terület, ahol minden jelen van, de még nem öltött formát, még nincs elválasztva, még nem megkülönböztethető. Hasonlíthatjuk egy üres papírlaphoz is, amelyre bármit lehet írni, rajzolni. Ez a papírlak minden lehetőséget magában hordoz. De először ki kell emelnünk a vonalat, hogy látható legyen. A lehetőségek tere nem láthatatlan formákat és ötleteket tartalmaz. Ez nem olyan, mintha a ház, amit szeretnénk felépíteni, láthatatlan formában létezne. Mint ahogyan a levél, amit írok, nincs a papíron, és nem arról van szó, hogy csak át kell rajzolnom a betűket. A lehetőségek terében nem magocskák vannak, amelyeknek csak láthatóvá válni és növekedni kell. Hisz ez már forma lenne, amelyik láthatatlan. A lehetőségek terében minden benne van, minden lehetséges és csak egyetlen utasításra van szükség, hogy formát öltsön. Amint egy papírlap is lehetőséget ad a levélírásra, de a szavak és az utasítás a levélírótól származik. Papír nélkül persze nem lenne lehetőség a levélírásra.

Nem Metatron a levélíró, hanem Isten, az isteni erő. De mi is lehetünk írók, ha gondolatainkkal és elhatározásunkkal képesek vagyunk formát adni a látomásoknak. Metatron a szülész.

Amint minden az ürességből, a lehetőségek teréből, az Egységből vált ki ahhoz, hogy legyen, úgy az emberi lélek is az óceán cseppjeként különült el. "Valahányszor a meditációk alkalmával visszatértem a lélek születésének folyamatába - írja Petra Schneider egy helyen -, újra és újra átéltem, hogy ez a születés számomra különösen fájdalmas volt. Az elválás fájdalma volt ez, az Egységtől való elszakadás, a Paradicsomból való kiűzés fájdalma, amely azonban lehetővé teszi a megismerést - a két pólus feszültségének felismerésével. Az elválásnak ezt a fájdalmát érzem újra és újra, amikor életem során el kell válnom valakitől: társtól, haldoklótól vagy számomra fontossá vált anyagi dolgoktól." Minden ilyen fájdalom mögött az Egységtől való elválás fájdalma van. Minél jobban fel tudjuk oldani ezt a fájdalmat, minél inkább felismerjük, hogy valójában nem vagyunk egyedül, hanem még mindig az óceán cseppje vagyunk, annál gyorsabban gyógyulnak az elválás okozta sebek. És egyre jobban szeretjük a földi életet. Metatron ebben segít nekünk.

 Metatron energiájában egész különös védelem van. Metatron a szeretet kabátját teríti ránk, amely nem más, mint a fehér fény, a fénykabát által vagy az aura megerősítésével nyújtott védelem (mint Mihálynál). Ez a kabát nem a gonoszt tartja távol, hanem a szeretetet alakítja át. A szeretet az az erő, amely a nemformából formát teremt és fordítva. Ez a szeretetkabát semlegesíti a dualitást, a jó és a gonosz nem hatnak többé. Metatron megmutatja, hogy a jó és a gonosz egyazon energia két oldala, és mindkettőnek egy a célja: minkét oldal visszavezet minket az eredethez. Amikor szeretve vagyunk, el tudjuk fogadni a benne lévő gonoszt, amely ezáltal megszűnik. A szeretet megszünteti a félelmet is, amely az aurát lyukacsossá teszi, és amely elválaszt minket az eredet fényétől. A szeretetnek ebben a kabátjában nincs többé jó és rossz, minden, ami benne van, szeretetté lesz. Ezt a védelmet azonban csak azok használhatják, akik megérzik, hogy jó és rossz a dualitás két pontja, és hogy a dualitáson kívül nem létezik ez a megosztás. Azoknak az embereknek jelent ez védelmet, akik el tudják fogadni az önmagukban és a külvilágban lévő rosszat. Azoknak, akiknek nem kell megóvni magukat a gonosztól, mert rájöttek, hogy a sötét erők bennük is ott vannak, és ezek az erők azt szeretnék, hogy elfogadják és szeressék őket. Csak így lehet elég magas saját rezgésünk ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk Metatron erejével mint védelemmel.

Azok, akik még félnek a gonosztól, vagy olyan helyzetekben, amikor igényünk lenne egy védőköpenyre, jobban hasznosíthatjuk Mihály energiáját. Ő megerősíti az aurát, és megvéd, mint egy védőpajzs. Metatron ereje viszont arra használható, hogy megértsük a dualitást és az Egységet, jót, rosszat és mindazt, ami ezeken túl van, és hogy eljussunk erre a rezgési területre.

 

Petra Schneider tapasztalatai:

"Sokan azt mesélték, hogy miközben Metatron energiájával kapcsolatba kerültek, úgy érezték, mintha "kihúzták volna őket testükből". Ezért jó, ha "leföldeljük" magunkat, és egyidejűleg akár még a Fa vagy Sanat Kumara esszenciáját vagy energiáját is használjuk. Az esszenciát meditáció alatt, teljes nyugalomban kell használnunk, és nem például autóvezetés közben, az aktív jelenlét állapotában. Egyesek Metatron energiáját megterhelőnek érezték, idegesek lettek, a rezgésszint jelenlegi állapotukban túl magas volt.

Metatron energiája csendet és nyugalmat teremt, a hétköznapokon túli térbe jutunk. Mi is átéltük ezt. Ugyanakkor elárasztott az akaratlan szeretet érzése. Néha az volt a benyomásom, mintha szerelmes lennék. Szívemet melegség töltötte el, az életet könnyűnek éreztem. Abban a pillanatban az egész világot át tudtam volna ölelni.

Miután már túl sokat dolgoztunk a Metatron-esszenciával, azt éreztük testünkben, mint amikor egy gumiszalagot egyre jobban kinyújtanak, széthúznak, míg végül félő, hogy elszakad. Testünknek már kellemetlen volt.

Sok akadály soha nem látott gyorsasággal szűnt meg, még ha kezdetben a régi viselkedésminták még egyszer utoljára nyomasztónak is tűntek. Ismét nyomasztani kezdtek a "nem akarom tovább csinálni, minden olyan nehéz" típusú érzések. Ezzel egy időben viszont világos útmutatásokat kaptam álmaimban élmények formájában. Azt álmodtam például, hogy meghívtak ebédelni. Emberek egy csoportja a szakács körül állt, és az utolsó simításokat figyelte. Már csak egy kevés tejszín hiányzott, csodálatos illatok töltötték meg a teret. De amikor már csak a tálalás volt hátra, a szakács azt mondta: "nincs már kedvem hozzá", és mindent a szemetesbe dobott. Ez az álom megmutatta  nekem, hogy én is sok mindent elértem már az életben, de még mindig képes vagyok mindent eldobni, mert azt gondolom, hogy soha nem lesz "kész".

Ebben az időben megint túl sokat dolgoztam, és ez minden erőmet igénybe vette. Sóvárogva vágytam a semmittevésre. Amikor aztán egy előadás előtt volt némi időm, a kávézóban megfigyelhettem egy idős hölgyet, akinek semmi dolga nem volt. Éreztem, ahogyan reggelente már ébredés után azt kívánja, bárcsak mihamarabb véget érne a nap. Nem volt feladata már az életben. Rájöttem, hogy bennem még túl sok a tettvágy ahhoz, hogy semmit se tegyek. Amire valóban szükségem volna, az egy kis szünet és pihenés. Beláttam, hogy tennem kell ezért, anélkül, hogy azt érezném, minden erőmet kiadom. "Egyszerűen lenni" nem azt jelenti, hogy fekszem az ágyban és meg sem moccanok, hanem azt, hogy akaratlanul, a léttel összhangban cselekszem. Az "én akarom" eltűnik, megteszem, amit meg kell tennem."

 

A KÖVETKEZŐ HELYZETEKBEN HÍVJUK METATRONT:

- Ha Istentől, az Egységtől elválasztva érezzük magunkat.

- Meditáció alatt.

- Hogy szövetséget kössünk a léttel, legbensőbb lényünkkel.

- Hogy egyek legyünk a szívbéli szeretettel, a mindent felölelő szeretettel.

- Az út lehetőségeinek megismeréséhez.

- Ha tisztán szeretnénk látni.

- Azoknak az embereknek, akiknek beszűkült a világképük, akik nem képesek meglátni a lehetőségeket és a csodát, akik túlságosan materiálisan gondolkodnak, elhatárolják magukat másoktól és a léttől.

- Depresszióban.

- Haldoklók támaszaként.

Nem ajánlott használni akkor, ha aktívnak kell lennünk, vagy ha beszédet kell mondanunk, mert Metatron kiemel a hétköznapokból.

 

MEDITÁCIÓS GYAKORLAT

 

Hagyjuk, hogy egy fényspirál magával ragadjon. Lassan és szeretetteljesen egyre magasabbra emel és fehér vagy színes fény a csend, az üresség, a lehetőségek terében. Metatron karjai felvisznek az Egységnek ebbe a terébe, biztonságban és védve merülhetünk el minden létező eredetében, a bársonyos sötétségben, amely mindent magába foglal, és amely a mi eredetünk is. Nyújtózzunk ki ebben a térben, annyira, hogy az számunkra pillanatnyilag megfelelő legyen, és olvadjunk össze a lehetőségek végtelenével.

Egy idő múlva szedjük össze magunkat, és engedjük, hogy Metatron karjai visszavigyenek testünkhöz, le a spirálon, a jelenbe. Mozgassuk meg tagjainkat, érezzük testünket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A nap kérdése és válasza. Szerintem. :-)

(pgabor.hu, 2014.06.20 23:48)

"De mi jár annak akinek igaza van??? Hát a szája."

(Az idézet kiegészítve ékezetekkel.)

A legjobb kérdés és válasz, amit mostanában hallottam.
Összességében a hozzászólásoddal egyetértek.
Köszi.

demjenpeter72@gmail.com

(Demjén Péter, 2014.04.17 19:13)

Kedves Mindenki!

Tisztelettel és szeretettel ajánlom figyelmükbe József Attila versét, melyet a napokban küldött utamba a gondviselés!

Kívánom Önöknek, hogy az útjuk a lehető legszebben és legjobban, fejlődésükhöz leginkább megfelelő módon alakuljon! Isten áldja Önöket!

József Attila

ISTENEM

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

1928 eleje/1934

szosszenet

(Ildiko444, 2014.04.04 20:58)

Annyira jellemzo ez a hozzaallas az emberi fajra,hogy a sajat velemenyet tartja az egyetlen mindenek felett allo igazsagnak,mert ezt olvasta,tanulta,hallotta valahol, valamikor,valakitol.
A sajat szemszogebol mindenkinek igaza van.
7 milliard ember 7 milliard kulonallo univerzum.
Mindenki egyszeri es megismetelhetelen es az onmagat megismerni vagyo Istenseg kifejezo tanca.
Ezert kerult ilyen helyzetbe a fold es lakoi,mivel egyfolytaban a kulonbozosegekre es nem az egyezosegekre helyezzuk a hangsulyt.
Meggyozni es bizonyitani akarunk,hogy csak is a mienk az egyetlen es vitathatatlan igazsag.
De mi jar annak akinek igaza van??? Hat a szaja.
Mit akarsz,hogy iagzad legyen,vagy hogy barataid legyenek???
Ha meggyozol,legyozol valakit O biztosan rosszul fogja erezni magat.
Ebben nincs semmi ami a szeretetrol szolna.
Isten mindenkit ugy fogad el ahogyan van. Ha pedig mas a velemenye egy bizonyos dologrol mint a mienk,hat had legyen.
Szuveren joga mindenkinek kinyilvanitania a velemenyet,nekunk viszont jogunkban all nem elfogadni es pont.
Az a legnagyobb problema,hogy a masok velemenyeire tamaszkodva hatarozzuk meg magunkat es a minket korulvevo vilagot ahelyett,hogy lenyulnank a bennunk levo tudas tarhazaba es annak alapjan alkotnank meg a sajat allaspontunkat a sajat igazsagunkat.
Attol hogy valamivel nem ertek egyet meg lehet igaz, s mint tudjuk minden ut Romaba vezet!!
Ki igy ki ugy de elobb utobb eljut oda ahova mindannyian tudatosan vagy tudat alatt keressuk az utat eletunk folyaman.
S mint tudjuk az ut az ami szamit,hiszen amig uton vagyunk emlekezun,fejlodunk,jobba,szeretetteljesebbe,elfogadobba valunk es a massag egy ido utan ereny es nem problema!!
Attol szep es kulonleges a vilag hogy ennyire kulonbozoek vagyunk.
A kulonbozoseg visz elore minket. Halalos lenne 7 milliard ugyan olyan ember!!!!
Egy ideje mar en magam azt az elvet kovetem,hogy ha barmilyen impulzus er ami heves erzelmeket valt ki belolem,vagy barmilyen erzelmet,elkezdem keresni oda benn,hogy mi is lehet az oka,mi a tanitas mi az uzenet szamomra? A masik ember csak tukrot mutat nekunk,hogy segitsen megoldanunk,meggyogyitanunk azt a bizonyos problemankat.
Ezert halasnak kell lennunk,minden egyes emberi lenynek aki belep az eletunkbe hogy lehetoseget adjon nekunk a gyogyulasra es fejlodesre, s nem a kulvilagra mutogatni ha nem vagyunk kepesek meglatni a tanitast , keptelenek vagyunk az oly reg megszokott rossz semat megvaltoztatni.
Mindenkinek meg van a sajat tempoja amivel kepes haladni es tiszteletben kell illetve inkabb azt mondanam jo ha tiszteletben tartjuk ezt a tenyt.
Jo utat mindenkinek!!

Galgamácsa

(Bács Ildikó, 2013.11.02 07:22)

Kiállok Isten Igéje mellett, az Ő igazsága mellett, ha ez támadás, hát ehhez nem fűzöm hozzá véleményem. Ha Ön Istenhívő, akkor amit írtam előzőleg, tudja, hogy az csupán azt tartalmazza, amit a Biblia.
Erős hitet kívánok Mindannyiunknak, de legalább egy mustármagnyit. Valóban nem engedhetem, hogy félre vezessenek embereket, akik nem ismerik pontosan a Biblia vonatkozó részleteit, és az "erdőbe" eltévedjenek.
Üdvözlettel

Galgamácsa

(Bács Ildikó, 2013.10.27 12:46)

Isten a kezdet és a vég, az Alfa és az Omega! és senki más ez nem lehet!
Ne mondjunk mást, mint Isten Igéjét!
Kérlek, tanulmányozd a Bibliát, kérd Isten vezetését. Ha ezt megtetted, és folyamatosan olvasod, rátalálsz az Igazságra, és más embereket addig ne akarj vezetni, mert elviszed az "erdőbe" Őket. Köszönöm.

Szeretettel: Ildikó

Re: Galgamácsa

(Skorpió, 2013.10.27 12:58)

Tisztelt Ildikó!

Köszönöm a hozzászólást!
Ellenben a cikk, amit olvasott, Petra Schneider és Gerhard K. Pieroth Angyalok kísérnek minket című könyvéből való.

Üdvözlettel: Richter Barbara

Re: Re: Galgamácsa

(Bács Ildikó, 2013.11.01 02:54)

Kedves!
Metatron nem arkangyal, szeretném, ha olyan emberek, mint Petra Schneider és Gerhard K. Pieroth, akik nem igazán ismerik Isten igéjét, és mégis mernek hasmis dolgokat állítani, nem venné át, mert ez BŰN.
vábbá:

Ezt írják "Mindenre kiterjedő szeretet, teljes tudat, a tudat kapuinak kitárása, nyugalom, mindenség, kötődés a bennünk lévő isteni részhez." EZ NEM IGAZ Metatronra!

Ezt írják: "Metatron a kezdet és a vég, az alfa és az omega, az isteni ürességből, egységből történő fény megszületése." AZ ATYA MONDTA EZT ÖNMAGÁRÓL, HOGYAN LEHET ISTENNEL ÖSSZEKEVERNI?

Ezt írják: 'Metatron ereje a szeretet ereje, azé a szereteté, amely mindent meg tud teremteni és mindenhol hatással van." A KÖVETKEZŐ MONDAT IGAZ, EZ A MONDAT HELYTELEN UGYANCSAK.

A Bibliát kérem olvassák, és abból fentiekre és a többi elképesztő állításokra megtalálják azt, ami AZ IGAZSÁG.
Kérem ne törölje ki hozzászólásomat. Köszönöm: Ildikó

Re: Re: Re: Galgamácsa

(Richter Barbara, 2013.11.01 09:38)

Tisztelt Ildikó!
Én nem ítélkezek, tiszteletben tartom mások vallását, nézeteit, meggyőződését! Ezért nem kerül törlésre egyetlen hozzászólás sem.
A véleményét megköszönöm, biztosan tanulhatnak belőle az emberek. Már csak egy kérdés merült fel bennem: Hol a szeretet a támadásban?

Egy Istenhívő

Metatron... A Biblia egy másik néven ismeri ezt az angyalt. VIGYÁZZ!!!

(Theofilus, 2013.08.02 21:36)

„...a sátán a világosság angyalának tetteti magát” - Korintusbeliekhez írt második levél 11,14

Ez a Metatron koncepció egy középkori zsidó apokrifából származik, ami szerint Énókh pátriárka (Noé őse) át-transzformálódott egy angyallá. Erre a Bibliában semmi utalás nincs, viszont ilyen figyelmeztetések akadnak bőven:

"Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak." - Timótheushoz írt második levél 4,1-4

"...Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól, Aki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint. Akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen. Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok."

Galácziabeliekhez írt levél 1,3-8


Kedves író, weblapvezető. olvasó. Kérem a mi Szerető, Mennyei Atyánkat, hogy vezessen el téged az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz, akiről ezt mondja a Biblia angyalok tekintetében:

"Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,
Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette,
Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fentartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,
Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?
Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.
És bár az angyalokról így szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává, Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája.
Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.
És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek; Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak.
És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak.
Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?
Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az idvességet?"

Zsidókhoz írt levél 1.rész

"És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe."

I. Timótheushoz 3,16

Higgyj Ő benne. És megismered az Igazságot.

Szeretettel, Theofilus

Re: Metatron... A Biblia egy másik néven ismeri ezt az angyalt. VIGYÁZZ!!!

(Richter Barbara, 2013.10.27 13:29)

Tisztelt Theofilus!

Köszönöm hozzászólását!

Üdvözlettel: Richter Barbara

kecskemét

(sz kiss gábor, 2013.05.28 17:22)

204 ben,42 éves koromba minden elöjel nélkül.éjszaka,lebénultam,elméletileg angyalomnak meg kelett volna védeni,vagy rosszul értelmezek valamit,

Re: kecskemét

(Kedves Gábor!, 2013.10.27 13:27)

Sajnálattal olvasom levelét!
A cikk nem az én művem, ellenben azt gondolom, hogy semmi sem történik ok nélkül (nem arra gondolok, hogy rosszat teszünk, rosszat kapunk). Szerintem minden azért van, hogy fejlődjünk belőle, általa...
De persze ez csak az én véleményem.

Tisztelettel:
Richter Barbara