Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Buddha

2010.09.28

Buddha és tanítása

A buddhizmus alapítója Kr.e. 566-ban született. Apja a harcos sakja nemzetséghez és a Gautama dinasztiához tartozó Suddhodana, a mai nepáli-indiai határvidék területén elhelyezkedő kis ország fejedelme volt. Édesanyja néhány nappal a születése után meghalt. A fiút Sziddhartának (aki eléri célját) nevezték el. Állítólag kezdettől fogva nagy ember jelei kísérték. Azt jövendölték róla, hogy ha a világban marad, akkor a világ fejedelme lesz, ha elvonul a világtól, akkor buddha (felébredt, megvilágosodott) lesz belőle. Apja kiváló nevelésben részesítette és gondtalanná tette gyermekkorát. Maga Buddha vallott később ifjúságáról ezekkel a szavakkal: "Kényeztettek, nagyon elkényeztettek. Csak benáreszi szantállal kentem magam, és kizárólag benáreszi kelmékbe öltöztem. Éjjel nappal fehér napernyőt tartottak fölém. Volt egy téli palotám, egy nyári és egy az esős évszak idejére. Az esős évszak négy hónapja alatt egyáltalán nem hagytam el palotám, és zenészlányok vettek körül". Egészen fiatalon feleségül vett egy nemeslányt, de több táncosnőből álló háreme is volt. Felesége már gyermeket várt, amikor Sziddhartha szembetalálta magát az élet durva oldalával. A legenda szerint egy aggastyán, egy gyógyíthatatlan beteg és egy holttest döbbentették rá, hogy az öregség, a betegség és a halál - tehát az elmúlással járó fájdalom - minden ember kikerülhetetlen osztályrésze. Ezután találkozott egy aszkétával, akinek az arca derűs nyugalmat sugárzott. E találkozás értette meg vele: a kicsapongó, dőzsölő életnek nincs értelme, és a lelket nyugtalanító kérdésekre a vallásban kell keresni a választ. Elhatározta, lemond a gazdagságról, a hatalomról, elhagyja a családját és aszketikus életmódot folytatva törekszik az igazi boldogság megvalósítására.

Állítólag huszonkilenc éves volt, amikor feleségét és kis gyermekét otthon hagyva útra kelt. Hét esztendőn át vándorolt. Koldulva szerezte meg magának a betevő falatot. Közben megismerkedett kora néhány nagy brahminjának a tanításával. Különösen az upanisádok tanítóinak bölcsessége hatott rá. Úgy találta azonban, hogy tanaik csak az igazsághoz vezető út egyik lépcsőfokát képezik és nem magát az igazságot. Ezután néhány aszkéta társával szigorú önsanyargatásba és böjtölésbe kezdett, de még az ilyen életmód sem adta meg a várva várt lelki nyugalmat. Végre, egy fügefa alatt meditálva, sikerült végighaladnia az elmélyedésnek mind a négy fokán, és elérte a megvilágosodást. Ekkor értette meg: az embert sem az evilági gyönyörök, sem az önként vállalt aszkézis nem teszi boldoggá. Csak a középút, a szenvedés lényegének megértése (négy nemes igazság) és a szenvedés leküzdési módjának elsajátítása (nyolcrészes ösvény) által lehetséges szert tenni a háborítatlan belső nyugalomra.

Sziddharta Gautama Buddha több mint negyven éven át hirdette tanait. A fennmaradt tudósítások alapján saját életében is maradéktalanul megvalósította azt amit tanított. Mentes volt a szenvedélyektől, a vágyaktól, az indulatoktól. Még legádázabb ellenségeivel szemben is csak barátságos érzületet tanúsított. Követőit két csoportra osztotta: világi hívekre akik családi életet élve és munkájukat végezve törekedtek az erkölcsi törvények betartására, valamint a szerzetesekre, a szangha (rend) tagjaira, akik az erkölcsi törvények mellet még kötelesek voltak betartani szegénységi és szüzességi fogadalmat is. A szanghán belül megszűnt minden kasztbeli korlát. Ugyanolyan jogai voltak a rendhez csatlakozott brahminoknak, mint a sudráknak. A buddhizmus azonban főként azzal váltotta ki az ortodox hinduk ellenszenvét, hogy a renden kívül, a társadalomban sem ismerte el a brahminok isteni eredetű előjogait és - legalábbis kezdeti fázisban - tagadta, hogy a rituális cselekmények képesek megtisztítani az embert bűneitől.

Buddha Kr.e. 596-ban 80 éves korában halt meg. Tetemét ősi indiai szokások szerint elhamvasztották. A halállal, a buddhista hiedelem szerint megszabadult a szanszára körforgásából és a mahaparinirvánába, a nagy nemlét-üdvösség állapotába került.

Vannak akik úgy vélik, hogy Buddha ateista volt. Tanítása valóban az ateizmus határát súrolta, mégsem volt az. Nem tagadta a hinduizmus isteneinek létezését, csak éppen nem foglalkoztatta őt a kérdés. Figyelmét főként az életnek a szenvedéssel való kapcsolata, nem pedig az embernek az istenekhez való viszonya kötötte le. Mint nagy kortársa, a kínai Kung Fu-ce, ő is inkább etikus volt, mint dogmatikus. Arról tanított mit kell tenni, nem pedig, hogy mit kell hinni. Tanítása szerint a szenvedéstől való szabadulást és a békesség elérését nem a természetfölötti lényektől kell várni, hanem az embernek magának kell megküzdenie érte. E küzdelem érdekében javasolta azt az életfilozófiát, amely a megvilágosodása éjszakáján megismert négy nemes igazságra épül.

 

- Az élet egyetlen valósága a szenvedés. Buddhát ifjúságától fogva izgatta a tény, hogy a világ valamennyi jelensége átmeneti: az ifjúságot öregség, az egészséget betegség, az örömöt a bánat, az életet a halál követi. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az egész élet csak látszat, vagy illúzió (maja), egyedül a szenvedés valóságos benne.

 - A szenvedés a vágyak miatt van. Az élethez ragaszkorás vágy az, ami mindig elindítja a láncfolyamatot, és nem engedi, hogy az ember megszabaduljon a szenvedéstől. A vágy a halál után sem tűnik el, hanem újra egyesíti az emberi személy összetevőit és ezzel újjászületésre, újabb szenvedésre kényszeríti őt.

- A szenvedéstől úgy szabadulhatunk, ha elfojtjuk magunkban a vágyat. Ha az ember megszabadul a vágytól, egyszersmind megszabadul az élethez való kötődöttségtől, s halála után a személyét alkotó részecskék nem fognak újra egyesülni egy másik testben. Ezzel megmenekült a szanszára örök körforgásából és bejutott a nirvánába.

- A vágyaktól való szabadulás útját a buddhista etika nyolcrészes ösvénynek nevezett alapszabályai részletezik. Ezek: a helyes ismeret (a négy nemes igazság megismerése, megértése és elfogadása), a helyes hozzáállás (jóakaratra, baráti érzületre törekvő, valamint az érzéki vágytól, a gyűlölettől és rosszindulattól való szabadulásra irányuló értelmi-akarati beállítottság), a helyes beszéd, a helyes cselekedetek, a helyes foglalkozás (csak az a kenyérkereseti mód számít helyesnek, amellyel nem okozunk kárt másoknak), a helyes törekvés, helyes gondolkodás, helyes önmagunkba mélyedés.

 

Buddha nyolcrészes ösvénye a szigorú aszkézis és a világi élet közötti középúton vezeti az embert a nirvána felé. A középút nem kompromisszumot jelent, igényes, de gyakorlatias és kiegyensúlyozott életstílust kínál. Maga Buddha így beszélt erről híres benáreszi prédikációjában: "Akik meg akarják tagadni a világot, halljátok szerzetesek, azoknak két szélsőséget kell kerülniük. Melyeket? Távol kell tartaniuk magukat az érzéki vágytól, mert az lealacsonyító és közönséges, a szellemtől és nemességtől idegen, és nem vezet célhoz. De távol kell tartania magukat az önkínzás gyakorlásától is, mert az felesleges szenvedéssel jár, nem nemes és nem vezet célhoz. Ha magunkat ettől a két szélsőségtől megóvjuk, és a középúton járunk, akkor ismeretre, békességre és megvilágosodásra jutunk, és a nirvánába érkezünk".

Ismert még az ún. öt tilalom, melynek betartása minden buddhistára kötelező: 1. Ne ölj; 2. Ne lopj; 3. Ne kövess el házasságtörést; 4. Ne hazudj; és 5. Ne fogyassz részegítő italokat. Aki még tökéletesebb akar lenni, annak be kell tartania a következő gyakorlati parancsokat is: Ne fogyassz ételt a nem megfelelő időben; ne táncolj és ne énekelj szemérmetlen énekeket; ne viselj ékszereket; ne ülj magas és kényelmes székeken; ne aludj nagy és kényelmes ágyakban. A szerzeteseknek ezenkívül cölibátusban és teljes szegénységben kell élniük.

Buddha azt tanította, hogy az üdvösség felé vezető út fokozatos előrehaladással jár, számos megtestesülést foglal magába, melyek során az egyén lassan megtisztul, a karmikus következmények egyre kevesebb lehetőséget biztosítanak annak, hogy alacsonyabb rendű élőlényben szülessen újjá, s végül, amikor eléri a tökéletes szenvedélymentességet, nem kell többé újjászületnie, az evilági vándorlás véget ér.

A lélekvándorlás szó azonban csak bizonyos fenntartással vonatkoztatható tanítására, mert Buddha nem hitt a lélek egységében. Úgy vélte, az egyén és az egész világ állandóan változó elemekből, a kozmosz célszerű elrendezésében és az erkölcsi rendben felfedezhető nagy világtörvény, a dharma tovább már nem bontható megnyilvánulási formáiból tevődik össze. Ezeket az elemeket szintén dharmáknak nevezte. Összesen 170 dharma kategóriát határozott meg. Legfontosabb a föld, a víz, a tűz, a levegő, a szín, a hang, az érzelmek, az akarati impulzusok, a gondolkodás képessége, a tudatlanság, a nemi vágy, a betegség stb. Az állandóan mozgásban levő, egymásra kölcsönhatást gyakorló dharmák alkotják az egyént. A halállal nem szűnnek meg, hanem fennmaradnak és a vágy, azaz az élethez való ragaszkodás arra készteti őket, hogy egy új testben visszatérjenek az életbe.

Az ember tehát állandóan áramló, eltűnő és újra megjelenő dharmák megnyilvánulási formája - azaz illúzió. Maga az énképzet is illúzió, a vágyak azaz a szenvedés kiváltó oka. Az abszolút cél ezért az én-tudat teljes megszűnésének állapota. A keresztény eszmevilágban nevelkedett ember számára általában nehezen érthető a buddhizmusnak e tanítása. A nyugati gondolkodás az éntudat megszűnését automatikusan a nemléttel azonosítja. Ezért terjedt el a tévhit, hogy a buddhista mennyország, a nirvána voltaképpen nemlét. A nirvána nem nemlétezést jelent, hanem olyan állapotot, amelyben az egyén mentes az éntudat korlátaitól.

Ezt az állapotot, legalábbis részben, már ezen a világon is meg lehet tapasztalni a tökéletes meditáció eszközeivel, ha az ember megszabadult a szenvedélyek és vágyak dharmáitól. Mivel azonban a földi élet mégsem lehet teljesen mentes a dharmák hatásától, az igazi nirvána csak a halál után következhet be. Maga a nirvána is egyike a buddhizmus 170 dharma kategóriájának. A többiekkel ellentétben azonban változatlan, örökkévaló, mindentől független, s nem keveredik semmilyen más dharmával, mert nem vágyak hozzák létre. A szüntelenül mozgásban levő földi világgal szemben ez a nyugalomban levő, boldogító semmi.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.