Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy megszokott este

2011.01.04

Ma nem volt semmi, ami ihletett adott volna egy jó kis cikkhez. Valójában csak azért írok, mert már késő van varrni a kollekcióm darabjait. Természetesen a fiaim ma sem akartak aludni, pedig kezdetben azt hittem, hogy végre lesz egy nyugodt, alkotó estém. Kilencre már mind a ketten ágyban voltak - ami mostanában csodaszámba megy -, tisztán, viszonylag kevés irgum-burgummal körítve. Mikor elcsendesedni látszottak a dolgok, a gép elé ültem, hogy haladjak végre a receptek írásával, mire kisebbik fiam, Botond, alig negyed óra múlva megjelent dolgozószobám ajtajában. Néhány visszetessékelés után aztán elszabadult a pokol és vad játékba, hancúrozásba csapott a két gyerek. Volt itt szétpakolás, elpakolás, könyörgés, büntetés, minden, minden az ég világon. Az órák meg csak repültek egyenesen bele az éjszakába. A végén már ráuntam és próbáltam nem tudomást venni az eseményekről. Abban a reményben hagytam el a csatateret, hogy ha nem vagyok jelen és nem figyelek rájuk, akkor már nem lesz kinek produkálják magukat és végre alszanak. Tizenegy és éjfél körül megütötte a fülemet a csend. Vártam még egy kicsit meghúzódva szobám rejtekében, nehogy megzavarjam az édes elpilledést. Aztán bekukucskáltam az ajtón. Kisfiam a szoba közepén fekve elaludt, a nagyfiú pedig a sarkban ülve. Nem maradt hátra más, mint eljuttatni őket az ágyukig és máris visszatértek az én kis angyalaim, nyakig betakarózva, összekucorodva ki-ki a saját ágyában. Újra csen és béke honol a házban. Jó befejezése ez ennek a napnak. Most meg csak nézem ezeket a csodás kis embereket, ahogy a karácsonyi izzók halvány fénye megvilágítja gyönyörű arcukat. Nézem, nézem és úgy sejlik, mintha kis fehér szárnyakat takarnának a mesefigurás paplanok. Igen, angyalka-szárnyak, amik helyét reggel újra átveszik a huncut, csíntalan, virgonc kisfiúk.

 

2011. január 03.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.