Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értékek

2010.11.08

Elgondolkodtam, amit egy női sorozat indított el bennem. Figyeljünk oda másokra, mert lehet, hogy akiről nem is gondolnánk, egyszer akár az életünket mentheti meg és mire megköszönhetnénk neki, már nem lesz rá mód. Tudom, hogy ez most túlzásnak tűnhet, de sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De ha még ez sem volt elég meggyőző, hát gondoljunk arra, hogy mindenkiben, de mindenkiben van valami rendkívül értékes. Sokan azonban ezt saját magukról sem hiszik el. A kishitűségük, önbizalomhiányuk nem engedi láttatni velük önön értéküket. Pedig szerintem még a legönzőbb, legalávalóbb emberben is van érték. No de ki akar ismerkedni, netalán barátkozni egy rablóval vagy egy erőszakos emberrel? Kedves barátnőm, W. Zsóka önkéntes munkát vállalt az egyik börtönben. Az a "dolga", hogy elbeszélget a rabokkal és úgy próbálja jó útra téríteni őket, hogy rámutat saját értékeikre. Talán ez kicsit összefüggéstelenül hangzik, de számos erőszakos ember azért agresszív, mert ezzel próbálja palástolni azt a jót, ami benne van, de senki nem értékelt. Furcsa és szövevényes az emberi gondolkodás és néha a tudatalattink érdekes dolgokat művel. Ugyan nehéz elfogadni az erőszakos embereket, még akkor is, ha tudjuk, hogy valaki azért vált ilyenné, mert például az anyja vagy az apja, vagy akire felnézett, semmibe vette, pedig ő mindent megtett, hogy végre észrevegyék és szeressék. Elég ha csak arra gondolunk, hogy sok rossznak mondott gyerek mennyi csínyt elkövet egy kis figyelemért. És itt most nagyon is helyénvaló a mondás miszerint: Nincs rossz gyerek, csak rossz szülő. A jövő a mi kezünkben van, mint szülők: amilyen gyerekeket nevelünk, olyan lesz majd a világ...

Még helyreigazítanék egy dolgot, ami szerintem félreérthető: nem az volt a szándékom, hogy arra buzdítsak bárkit, aki folyamatosan eltűri, hogy például a férje bántalmazza, hogy próbálja egyedül megoldani a problémát. Nem! Segítség kell! Szerencsére van is segítség, csak kérni kell (alább az elérhetőségek). Csupán annyit szerettem volna mondani, hogy figyeljünk egymásra, lássuk meg az értékeket, ami - lássuk be! - úgy nem megy, ha elmegyünk egymás mellett. Mondják és ezzel védekeznek: Rohanó világban élünk. Igen ám, de mi pörgetjük az idő kerekét. Egy mosoly, egy-két kedves szó pedig semmibe se kerül! Manapság már az is csodaszámba megy, hogy normálisan, kultúráltan szóljon az egyik ember a másikhoz. Pedig gondolom a legtöbb ember jóban szeretne lenni a közvetlen környezetével, mert haragban, bosszúságban élni iszonyú. Viszont ha úgy vesszük, minden ember szomszédja a másiknak, hiszen mindannyian itt lakunk a Föld nevű bolygón. Egy levegőt szívunk, egy Nap süt le ránk és ugyanaz a hold, s csillagok teszik szebbé estéinket. Közösen használjuk a vizeinket, amely oltja szomjunk, táplálja növényeink. Hiába ültetsz el egy magot, a belőle kifejlődő növény mindenkié lesz a levegő által. Tehát figyeljünk oda egymásra és próbáljunk végre békében élni, tiszteletben tartva a másikat!

 

Itt megtalálható minden hasznos telefonszám:

http://www.zsaru.hu/modules.php?name=Telefon

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.