Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miből lesz az almafa?

2011.01.10

Aki ismer, az tudja, hogy sok mindennel foglalkozom. Rajzolok, festek, lakásbelsőket és bútorokat tervezek, honlapot vezetek, cikkeket írok és újabban ruhákat tervezek és valósítok meg, és mindenek előtt anya vagyok. Viszont bármit is csinálok, arra törekszem, hogy egyúttal óvjam a Földünk és ezáltal, vagy éppen ezért, szebbé tegyem a közvetlen környezetünk. No persze kinek mi a szép? Nem találkoztam még olyan emberrel, aki  - még ha nem is szerette a növényeket -, azt mondta volna egy nyíló virágra, hogy ronda. Azzal pedig, ha elültetünk egy növényt, máris tettünk valamit a Földért és saját magunkért, ha másért nem, hát azért a jóleső érzésért, amit kivált belőlünk egy virág. Nyaranta sokat üldögélek a kertben és élvezem azt a sok édes illatot, amit a virágok ontanak magukból. Nézem a szorgos, döngicsélő méheket, ahogyan fáradhatatlanul gyűjtik a virágport. Izgalommal várom, hogy a rózsabokron egy új hajtáson új bimbó mikor válik csodás virággá. Vagy mikor érik be az alma, az eper, a barack vagy a ribizli. Tudom persze, hogy most zord tél van, de én már készülök a tavaszra: Elterveztem, hogy idén sárgarépát, dinnyét, póréhagymát, patiszont és egyéb zöldségeket ültetek. De mit tehetünk addig, amíg eljön a vetés ideje? Fiaimmal a minap almát ettünk. Ábel, a nagyobbik fiú - aki nyáron lesz hat éves -, összeszedte az almamagokat és megkért hogy ültessük el. Ugyan eleinte türelmetlenül fogadta, hogy előbb ki kell csíráztatni a magokat, végül már minden nap saját maga ellenőrizte, hogy kellőképpen nedvesek e a vattapamacsokba rejtett magocskák. Nem telt el úgy nap, hogy meg ne kérdezte volna, hogy kicsíráztak e a magok és elültethetjük e őket. Aztán egyszer izgatottan odaszaladt hozzám, kezében tartva a csírázó-tálkát és mutatta, most már készen állnak a magok az ültetésre. Találtam itthon néhány agyagcserepet. Szép, nagy, piros almát festettünk mindegyik cserép oldalára, feltöltöttük virágfölddel és elültettük a magokat. Továbbra is Ábel maradt a vízfelelős, gondosan ügyelve rá, hogy se túl kevés, se túl sok folyadékot ne kapjanak a növénykéi. Rendkívül érdekes volt látni, amikor kibújt a földből az első almafa-kezdemény, aztán a szemünk előtt cseperedett, mint egy magzat az anyaméhben. Most körülbelül 6-7 cm magasak a fácskák. A csíráztatása, a cserép megfestése és az ültetés pedig jó móka volt mindnyájunknak, és azt hiszem, a fiam úgy tanult valami nagyon hasznosat a Földünk megóvásáról, hogy közben rendkívül élvezte. Ez a tudás pedig hosszútávon is jó, mert így hozzászokik az élet tiszteléséhez és a felelősségteljes gondoskodáshoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek minél előbb megtanulják tisztelni az élőlényeket, hiszen ők a jövőnk és majd rajtuk múlik, hogy milyen lesz ez a világ.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.